Égszakadás, földindulás
avagy híradások katasztrófákról
a középkori Magyarországon
Lapozzunk a krónikákba, és az őselemek alapján olvassuk a híradásokat!
A víz
A középkor során több klímaváltozás is végbement. A korszak elején még télen is akadály nélkül át lehetett kelni az Alpokon, és Grönland még rászolgált a nevére. 1200 körül süllyedt a hőmérséklet. Rekkenő nyarak és farkasordító telek kísérték a változást. 1241-42 teléről Rogerius, spalatói érsek feljegyezte: olyan hideg volt, hogy a Duna egyetlen jéghíddá vált. Hiába törték a magyar gyalogosok a jeget, beállt az egész folyam. „… ám a tatárok mégsem mertek átkelni. De… mit ki nem találtak! Sok lovat és ökröt tereltek a Duna partjára, és azok őrizetére senkit sem hagytak három napig. A magyarok azt hitték a tatárok elvonultak, ezért aztán áthajtották a saját oldalukra az állatokat. Innen megtudták a tatárok, hogy a jég olyan szilárd, hogy ők is bátran átkelhetnek rajta… „
Emlékezetes maradt 1457-58 tele is. Február 14-én a Mátyást királlyá választó lovas csapatok a jégen keltek át Rákosról Budára. 1460-ban is szekereztek a folyón. Hídtalan ország volt ez akkor…
Figyelték a folyókon jég szilárdulását minden nap! Budán a király, Esztergomban az érsek adta át az első bátor átkelőnek a szokásos jutalom aranyat. Ekkor kezdték csak hizlalni a jeget: a karókkal kitűzdelt átkelőhelyre szalmát, pelyvát szórtak és vízzel locsolták. Jéghidat építettek.
„… a téli évszak beálltával a hidegség krokodilusa elnyelte a levegő melegét… a Duna vizén a jég 14 arasznyira hízott (több mint 2m?) az utakon a hó a lovas kengyeléig ért… az iszlám serege Magyarország ellen a Duna kristályhídján kelt át.” - számol be egy muzulmán író.
1518. évi tél sem volt irgalmas. A Duna jege tönkretette Budán a Vizibástya taposómalom-meghajtásos vízművét. Ezt Csatornás Orbán „ vízműves mester reparálta meg”, a feljegyzés szerint jó drágán…
De amelyik víz megfagy, az fel is olvad! A Duna és a Tisza tavasszal elöntötte az árterületét: a Kis- és a Nagy Alföld jelentős részét. Tudni kell, hogy a Duna átlagszintje a mainál jóval alacsonyabb volt, mert az árterületei tárolták a rengeteg vizét.
1267-68 telén Ráskai Lea írja: „Karácsony után nagy lőn a víz, úgy hogy bejöve a klastromba (Nyulak szigeti zárda) az szolgálóleányok udvarába”
1433-ban is komoly árvíz lehetett, hiszen de la Brocqulére burgundi főlovászmester jegyzi fel Nándorfehérvárnál, hogy a Duna szélessége az átkelőnél (!) 10 mérföld.
A tűz
Háztűznézők, tűzvigyázók vigyázták a településeket, amíg piacra, misére mentek az emberek. A tűzgyújtás körülményes és lassú volta miatt parazsat tartottak a házaknál. A tűzcsiholó acélt a falvakban a bíró őrizte szigorúan. Érthetetlen mitől veszélyesebb a tűzcsiholó készség, mint az izzó parázs. De középkori barátainknál ne keressünk logikát…
A tűzvészek iszonyatos pusztulást idéztek elő a középkori településeken. Ott minden éghető volt! Az ókori Rómában a kőházak épségét hétezer tűzoltó vigyázta. Nálunk a faházas városokat a bidellusok (éjjeliőrök) őrizték. Eszközeikről csak 1444-ből értesülünk: bőrvödrök, tűzcsapók (fewerhockin ára/db 75 dénár).
Az ostromlott városokban, ha volt idő lebontották a zsindelyes tetőket, vagy vizes ökörbőröket terítettek rájuk, illetve mindenre, amit tűzveszélyesnek ítéltek. Gondoljunk bele mennyit nyom egy vizes, mintegy négy négyzetméternyi bőr, és menyi kell egy város letakarásához. Komoly munka lehetett csak egyetlen tetőt is védeni vele.
Néhány adat békebeli tüzekről: 1064, Pécs. A királyi udvartartás jelenlétében elég a székesegyház és a hozzá épített palota. A harangok megolvadnak.
1188, Esztergom, a Szent Adalbert bazilika és a palota válik hamuvá. III. Béla építteti újra.
1314-ben majd 1374-ben Pozsony ég le.
1442. augusztus 25. Bártfa város jegyzőkönyve egykedvűen csak ennyit mond: „combusta est media civitas” (a belváros leégett )
1489-ben elpusztul (Rác-)Kevi városa
1500-ban Besztercebánya ég, a pernyét Zolnáig viszi a szél (30 km!) Ulászló részvétét nyilvánítja,
1515-ben megint Pozsony, épp ott tartózkodik Ulászló és II. Lajos királyunk.
Pest és Buda egyes részei rendszeresen a tűz martalékává válnak, nincs itt hely említeni valamennyit.
Székesfehérvár is többször kigyullad, mint minden rendes középkori város…
Ez csupán néhány eset békeidőben, melyről éppen írtak valamely potentát jelenléte vagy segítsége miatt.
Tűzvédelmi intézkedésről is tudunk: 1278-ban kelt területrendezési okiratban propter ignis pericula (a tűz veszélye miatt) kifejezés található, mely egy területre vonatkozik két épület között. Tulajdonképpen egy tűzvédelmi sávról van szó a margitszigeti domokos apácák és a ferences rend kolostorai között. Ám a városok szűk sikátorainál ilyen rendelkezéssel nem találkozunk. Ellenben a Budai Jogkönyv nem csupán a gyújtogatást, hanem annak csak az esetlegesen felmerülő szándékát is irgalmatlanul megtorolja: „Ki abban bűnhődjék, amiben vétkezett!” szögezi le ezzel kapcsolatban. Tehát máglya jár még a gondolatért is!
A későbbi időszak (kora újkor) még több és szörnyűbb pusztításról számol be. Ennek okai a hazánkban állandósuló harci cselekmények és a lőpor elterjedt használata. Ahol város van, ott vár vagy helyőrség is van, és ahol ezek vannak, ott lőpor is akad…
A levegő
Az éghajlatváltozások végig kísérik az emberiség történetét. Nem túlzás azt mondani, hogy azok alakítják. Minden kisebb-nagyobb esemény a történelem folyamán szorosan köthető közeli, vagy távolabbi időjárási anomáliához, melyeket az éghajlatváltozás váltott ki, és katasztrófát okozott. Nos, még annyit erről, hogy változást a klímában nem csak a periodikusan a melegházi és hűtőházi szakaszok okozhatják, hanem egy vulkánkitörés is…
Bonfini így írt a magyar éghajlatról: „ Ha egy kissé enyhébb lenne, és ha nem lenne benne annyi útonálló, akkor Magyarország , éghajlatának kellemetes voltánál és fekvésének szépségénél fogva, a világ bármelyik más országa fölé helyezném…”
Tény az valóban, hogy Európai viszonylatban meghökkentően kevés éhínségről kapunk hírt országunkról! Sőt, idegen krónikások mindenhol a föld termékenységét, az erdők vizek gazdagságát említik hazánkkal kapcsolatban.
Árvízre aszály. A középkori mezőgazdaság két réme, melyet csak ölbe tett kézzel tudtak nézni a gazdálkodók. Két okból: az akkori népesség száma kevés volt ahhoz, hogy gátakat építsen a folyók mellé, vagy hogy csatornákat az öntözéshez. Magyarországot szerencsére ritkán sújtotta szárazság. Viszont azok tragikusak voltak, amennyiben hihetünk a krónikáknak. I. Géza idejében „az ország lakosságának nagy része elpusztult miatta…” I.Ulászló alattvalóit is sújtotta éhínség. Turóczi krónikája megemlékezi „László szekeréről”. A férfiak magukat fogták a járművek elé, mert a szárazság miatt az állatállomány elhullott. Később Bonfini is említ aszályokat. 1474-ben a bővizű források elapadtak.1478-ban és 1493-ban a Száván gázlókon a Dráván száraz lábbal lehetett átkelni.
Érdemes megemlíteni más időjárási anomáliákat is a középkorból, tekintettel arra, hogy napjainkban világvégét emlegető időjárás jelentések bombázzák nap, mint nap a jámbor lakosságot. Nem új keletű jelenségek ezek… sőt, a mostaniak csak gyenge utánzataik. Nézzük csak:
1288-89 telén karácsonykor virágba borultak a fák, áprilisra pedig a szőlő is kivirágzott. A gyerekek télidőben vígan lubickoltak a folyóban. A termést két hónappal korábban szüretelték!
1385-ben mikor Kis Károlyt koronázták (szilveszter napján) olyan forgószél támadt Budán és Bécsben, hogy a házak tetejét elsodorta. Monacist idézem: „Olyan borzasztó vihar támadt, amilyenre Magyarországon a legöregebb emberek sem emlékeztek. Századok óta nem volt ilyen vihar. Buda büszke tornyait és házait úgy végigverte a viheder, hogy szinte beléremegtek azok. Úgy megforgatta a háztetőket a levegőben, mint könnyű madártollakat….”
A föld
A legerősebb elem, már ha az általa okozott pusztítások mértékét vesszük. 1389-ben Buda várát rázta meg földrengés. A Nagyboldogasszony –templom tornya leomlott. 1455-ben a Felvidék reng, olyan szokatlan erejű a kataklizma, hogy az erős zolyomlipcsei várat újjá kellett építeni. Garamszentbenedek, Körmöc, Selmec és Besztercebánya is pusztul.
A következő elképesztő katasztrófa ugyan már nem a középkorban, de nem túl sokkal azután történt, és a brutalitása okán mindenképpen meg kell említeni: 1578. Május 19-én dörgés és villámlás kíséretében nagy erejű földrengés rázta meg a török lakta Budát. Mindezt még tetézte, hogy egy villám belevágott a lőportoronyba! Hát hova máshova csapott volna?! Ha lúd, legyen kövér! 500 ház pusztult el a kastéllyal együtt! A bástyákon lévő ágyúk majd mind a Dunába repültek, és az aláhulló sziklákkal együtt egy, a Dunán lévő nagy hajót kétszáz katonával a hullámsírba küldtek. Még Pesten is házakat zúztak tönkre. Végezetül jégeső is volt, amely a teljes budai szőlőt elpusztította. Hüttel nevű szemtanú szerint Budán majdnem mindenki életét vesztette.
A földhöz tartoznak még egyéb, a fentinél csendesebb, de lehet, nagyobb kárt okozó katasztrófák is. 1336-ban egér – és sáskajárás pusztította Magyarországot. Olvassuk a krónikást: „ A Szerémség felől olyan tömegesen szállták meg ezek az állatok Magyarországot, hogy a gabonafélékből, fákból s a föld terményeiből semmit sem hagytak meg. Ám csodák csodájára a szőlőt nem bántották!” No, legalább inni maradt…
Tíz évvel később megismétlődik az eset, akkor már pestis járvánnyal és földrengéssel is tetézve.
Szerző: Katona Zoltán
Források: Bonfini, Turóczi, MTA kézirattári kivonatok, Egyes városok tűzvédelme: Fejérpataky, Zolnai L. esszéi. Réthy Antal: A közpko. Mo.időjárása monográfia.