A Karácsony
Az ég, fakó szürkeségével komoran borul a zsombékos ligetre. A csendet csak néha zavarja meg, a fák ágairól lehulló többnapos hó zizzenése, amint egy öreg varjú rebben ágról-ágra, oldalt fordítva vén fejét, úgy fürkészve lefelé eleség után kutatva. De a keményre fagyott hóból csak a tavalyi sás pengeéles levelei meredeznek ki, meg odébb néhány kóró, amely még tartani tudja fehér kucsmás fejét.
Nézd csak barátom, úgy három nyíllövésnyire, a folyó kanyarulatában egy városka szenvedi a telet. Házait mintha egy szeszélyes szélvihar szórta volna szét a templom körül. A lakóépületek bodor füstöt pipázva néznek tompa sárga fényű ablakszemeikkel a fehérre meszelt harangtoronyra. Türelmesen várják az ígért megváltást…
Karácsony napja van. Jöjj velem, lessük meg, hogyan ünnepelték a középkorban az emberek Jézus születésnapját!
Szent Karácsony Ünnepén Názáreti Jézus Krisztus születésére emlékezünk. Jézus a tanítások szerint Isten fia volt, aki emberré lett, hogy megmentse a világot, azaz a bűneiből megváltsa és megszabadítsa az egész emberiséget.
A középkorban is a karácsony volt az egyik legfontosabb ünnep, melynek dátuma egybeesett a téli napfordulóval. Ennek az ünnepnek a 4. századig nem volt pontos naptári dátuma, egészen I. Gyula pápaságáig, aki december 25. napját tette meg a karácsony ünnepének.
A mai szokástól eltérően a középkori karácsonyi ünnepkör hosszabb ideig tartott és az év végét, annak lezárását jelentette. Ilyenkor előtérbe került a család, hiszen az egyház tiltotta a munkát az ünnepnapokon.
A mélyen vallásos középkori ember betartotta az adventi böjtöt. Ilyenkor a bűnbánatra koncentráltak, tilos volt húst és tojást enni.
A házakat és a templomokat kívül-belül örökzöldekkel díszítették, amik ellensúlyozták a tél komor szürkeségét. A fagyöngy, a repkény és a magyal kiemelt szerephez jutott. Almát akasztottak fel faágakra, ezek képezték a fő díszítő elemeket. Aztán később a fát bevitték a templomokba, házakba. A mai értelemben vett karácsonyfáról az első feljegyzés az 1440-es évek elejéről származik. Livóniában, Rigából van jelentésünk erre.
Egy másik verzió azonban, csak jóval későbbre a 16. század közepére teszi a karácsonyfa-állítás hagyományának kezdetét. A Német-római Birodalomban, kezdtek feldíszített fenyőfákat állítani. Azt mondja a legenda, hogy Luther Márton volt az első, aki égő gyertyákkal díszített fel karácsonyfát. A német reformátor éppen hazafelé tartott egy téli estén, mikor az egyik fenyőn egyszer csak ragyogó csillagfényekre lett figyelmes; Luthert annyira magával ragadta a látvány, hogy mikor hazaért, mindenáron be akart számolni családjának a jelenségről, s jobb ötlete nem lévén, elővett egy fát és gyertyákat helyezett rá.
De vizsgáljuk meg az ünnep nevét is: őseink ebben az időszakban ünnepelték „kerecsen” ünnepét. Karácsony szavunk is valójában ebből ered, és nem valami szláv jövevényszó, mint ahogy az elterjedt napjainkban. A kerecsen sólyom a fény madara. Az ünnep alkalmával, - ami a téli napfordulóra esett - röptették a sólymokat, hogy az emberek lelke (amely közel volt a sólyoméhoz), a sólymok közvetítésével közelebb kerüljenek az újjászülető fényhez.
Az ünnephez tartoztak a misztériumjátékok, tréfával, nótával vegyített betlehemezések és paradicsomjátékok. Mozgalmas előadások ezek! A nézők láthatják Máriát, Józsefet és a kis Jézust, a három királyt és angyalok sokaságát. A misztériumdrámák az apostolok életét is bemutatják, rengeteg szereplő részvételével. A játékokban sok a népmesei elem, és a magasztos furcsán keveredik a naturalisztikus, sőt frivol és drasztikus elemekkel.
Este a vacsorához együtt ül a ház népe, olajmécsest gyújtanak. A viasz drága, a faggyú büdös, az égő olaj illata kellemesebb. A fogások az ünnephez igazodnak, és ma többféle is, mint a hétköznapokon. Ám ez még böjti étel, és hús helyett hal kerül az asztalra. Persze ne sajnálkozzunk, hiszen a csuka bőrébe töltött halpástétom fenséges eledel…
Mercenario