A lovag lelke  avagy  PTDS a középkorban

 Felvállalt küldetésünk végrehajtása során, a középkor materiális megjelenítésén túl igen fontos szerepet játszik az általunk „újraélt” kor emberi pszichéjének és gondolkodásmódjának feltárása. Legyen az e témában írt esszém tárgya, az erőszakszervezet kiemelkedő alakja: a lovag

A középkorban a  születéskori várható időtartam a  28-30 év.
A külső hatás általi halálozás: 97%, míg a természetes kopásból eredő csak 3% volt.
Az első életéve előtti elhalás 20% tett ki.

  Csupán ezekből az adatokból kitűnik, hogy a középkor évszázadaiban élt emberek nem túl jó életkilátásokkal rendelkeztek. A járványok, éhínség és erőszak a mindennapok része volt. A béke ismeretlen fogalom, az ember folyamatosan a halál közelében élt. Az ebből eredő félelmét, a túlvilág paradicsomi hitével próbálta feloldani. De vajon teljes sikerrel?  A gyónási szokások, a különböző módú vezeklések, és a végrendeletek nem erre mutatnak, hanem a kialakult sztereotip képpel ugyancsak ellenkező irányba.
Bizony az ember a „sötét” középkorban is ugyanolyan sebezhető lelkű lény volt, mint ma.  Némi különbséggel az akkori és a mai mentális lét között.
  Nem hihetjük, hogy az arcvonalban álló zsoldos mást érzett csata előtt, mint a Normandiában partra szállni készülő tengerészgyalogos. Még akkor sem, ha hozzá volt szokva a halál képeihez, s még akkor sem, ha a földi létet átmeneti állapotnak tartotta. Mitől lett volna más az életösztön diktáló parancsa hat- hétszáz évvel ezelőtt? Az evolúció által kifejlődött önvédelmi reflexeket nem lehet semmilyen dogmákkal kikapcsolni.
 Ezért  mindkettő összeránduló gyomorral gondolt az elkövetkező percekre, órákra. Mindkét férfi ösztöne a harctérnek, a világ legagresszívebb helyszínének a minél hamarább való elhagyását diktálta. Fontosnak tartom leszögezni: ez nem gyávaság. Ez az ember, az egészséges ember pszichéjének a parancsa.
  Más kérdés, hogy miért indul meg mégis az ellenség, az esetleges sebesülés vagy halál felé? Az un. „drill” (katonai fegyelem, egység ereje) hatására cselekedte. Ez a félelem igazi okozója, nem az ellenfél! Félelem a büntetéstől, a társai megvetésétől, és az egyedül maradástól. Tehát akkor inkább előre, legyen minél rövidebb idő alatt vége a brutalitásnak!
  Két tökéletes példa: Nikápolyi csata, 1396. A francia lovagok elhamarkodott rohama okozza a katasztrófát. Ugyancsak francia példa, Agincourt, 1415, az első vonalba tömörülnek össze szinte mindannyian a lóról szállt francia lovagok, és ebben a harca alkalmatlan tömegben támadnak az íjászokra. Megint csak katasztrófa.
  Vizsgáljuk meg a példáinkat: az elhamarkodott, parancs ellenére végrehajtott roham Nikápolynál nem volt más, mint előremenekülés, a csatatér elhagyásának siettetése, még ha oly nagyon is szeretnék a francia történészek virtuskodásnak, vagy halált megvető bátorságnak  beállítani.  Agincourt-nál ugyancsak ez játszott közre, ráadásul csordaszellemmel ötvözve!

Könnyű belátni: ha a harctevékenység előtt és közben ilyen természetes emberi vonások kerülnek felszínre, akkor az agresszió megszűnte után is hasonló lelki állapotba kellett kerülniük, mint a ma katonájának.

 Bizony, a mi szeretett, hős lovagjainkat is utolérte a „poszttraumás stressz szindróma”.  Geoffroy de Charny (kb.1300-1356) le is írja stressztényezőket, amelyekkel a modern kori katonai pszichológia szintén foglakozik: alvászavar, étvágytalanság, üldözési mánia, depresszió. Tanácsokkal szolgál, miként viszonyuljanak a tényhez a lovagok, hogy emberek életét kénytelenek kioltani. Arra inti Őket, hogy segít leküzdeni a stresszt, ha tudatosítják magukban, hogy jó cél érdekében ölnek.
  A sok végrendelet, mely a lovagok által megölt ellenfelük családjának kedvez, a fennmaradt bocsánatkérő levelek, a vezeklések és a kolostorba vonulások mind a PTDS meglétét bizonyítják.
   Az írásból kitűnik, hogy a lovagok távol állnak a róluk kialakult, erőszakos pszichopata képtől. Muszájból gyilkoltak. A központi hatalom gyenge volt a törvény és a rend biztosításához, ezért az egyénnek, aki maga ugyan ellenezte az erőszakot, mégis magának kellett megvédenie a becsületét, családját és vagyonát.

Szerző: Katona Zoltán

Források: Thomas Heeboll-Holm tanulmánya, John Keegan, A csata arca