A keresztesek

  „…Esküszöm, hogy nem csupán szavakkal, hanem fegyverrel és minden erőmmel is védelmezni fogom a hit misztériumait…hasonlóképpen fogadom, hogy  a rend szabályainak megfelelően a rend nagymesterének alárendelem magam, és iránta engedelmes leszek…, hogyha a szükség megkívánja, mindenkor átkelek a tengeren, hogy harcba vonuljak… és fogadom, hogy három ellenséges személy elől sosem menekülök el, hanem szembeszállok velük! „  A templomosok esküje ez, de lényegében bármelyik XI-XII században alapított rend esküjével egyezik.  Ők a hit védelmezői, a gyengék gyámolítói, az ispotályok alapítói, és ugyanakkor kíméletlen harcosok is.

                                  

 

  II. Orbán pápa a 1095-ös clermonti  zsinaton a Szent Sír felszabadítására szólította fel a kereszténységet, és Európa, - amely az idő tájt lépett a feudalizmus stabil szakaszába – meg is indította a keresztes hadjáratokat. Nézzük mi is volt a valódi, vagyis a politikai és gazdasági oka az évszádokon át meg-megújuló, a társadalom széles rétegeit mozgató háborúknak.
  A XI. század első felétől, - a középkor technikai forradalmának kezdetétől - mélyreható változások mentek végbe az európai országok szociális és gazdasági alapjaiban. A termelés fokozását elősegítő innovációk a lakosság létszámának növekedését eredményezték. A körülmények változása a kizsákmányolás formáit is módosította.  A föld birtoklója a nemesség, a korábban a szolgák által megmunkált földet átadja a parasztságnak. A természetbeni szolgáltatások hamarosan pénzbeli szolgáltatássá alakulnak.  Az urak, jövedelmük növelése érdekében az ítélkezés jogát is megkaparintják. Sőt, magánháborúk indításával földterületek szerzésére törekszenek, amihez nem kevés okot ad az a szokásjog, hogy a csak az elsőszülött örökölhet.  Ez odáig fajul, hogy az egyház kénytelen meghirdetni a „Treuga Dei-t”, (Isten békéje). E szerint tilos magánháborút folytatni csütörtöktől vasárnapig, valamint ünnepek, böjtök napjain. Aki megszegte, azt az egyház kiközösítéssel sújtotta. Tehát adva volt rengeteg nemes, de szegény lovag, s még több elkeseredett, kilátástalanul küszködő szabad paraszt.

                                      
  Az invesztitúra harc az egyház és az aktuális német császár között ugyan kompromisszumokkal végződött, akárhányszor kiújult, de a pápa a hatalmának megerősítése érdekében nagyobb tömeghez tudott szólni. Nem beszélve az itáliai gazdag kereskedő városokra gyakorolt befolyásával, akik később a keresztes hadjáratok hasznának egyetlen lefölözői lettek.
  Adott volt egy feszült társadalmi helyzet, és adott volt egy hatalmi harc. A világi és egyházi vezetők a bevált képlethez nyúltak: háborút!
  A célt a pápaság adta meg: a kereszténység szent helyeit katonai úton kell felszabadítani. Ez a jelszó elfedte a valódi célokat, és pedig azt, hogy a pápaság a keresztes mozgalom segítségével kívánja politikai és szellemi vezető pozícióját megerősíteni, és hatalmát Európán kívülre terjeszteni.
  A propagandagépezet beindult. Míves szavú prédikátorok lepték el a városokat és falvakat. Lobbysták szervezték a felső köröket, és 1096. Augusztus 15-én útnak indultak Konstantinápoly irányába a keresztes hadak. Összetételük igen vegyes volt. A kisnemes frank, burgundiai és normann lovagok és zsoldosaik között, remény vesztett parasztok és nincstelen polgárok is helyet kaptak, nem beszélve a mindenre kapható kalandorok gyülevész tömegéről.
Különböző utakon haladtak kelet felé, s amerre jártak dúlás követte nyomukat. Kálmán királyunk szét is verte két seregüket, amelyek fosztogatásba kezdetek az országon át haladtában. A harmadik kontingenst már a határon várta és végigkísérte királyi hadaival a kilépésig. Ezen is látszik, hogy a keresztesek a legkevésbé tartották szem előtt a szent küldetést, annál inkább a vagyonszerzés lehetőségét. Persze biztosan voltak kevesen, kik hitük meggyőződéséből, missziónak tartották e hadjáratokat. A lovagrendek fennkölt, szamaritánus alapelveivel szemben azonban a harccselekményen kívüli népirtások szöges ellentétben álltak.
  A hadjárat a néhány vereséget leszámítva, bizánci segítséggel gördülékenyen haladt. Egyre másra foglalták el a városokat, és idővel, Bizánccal is felmondták a szövetséget. Jeruzsálemet 1099 június 9.-én vették ostrom alá, és végül a Genovaiak által küldött két ostromtorony segítségével július 15-én foglalták el.  A „zarándokok” iszonyú mészárlást vittek végbe a város muszlim lakosságán.  A győzelmet követően királyt is választottak az elfoglalt területek élére, de Bouillon Gottfried  nem fogadta el a megtiszteltetést,  hanem csak mint a „Szent Sír Ügyvivője” gyakorolta a hatalmat. Halála után testvére mégis király lett a keresztes állam élén.
  A feudalista gyakorlat folytatódott a meghódított területeken. Az urak (lovagok) a várakban, a helyi parasztság a földeken élt. Mondhatni, hogy a hadjárat elérte célját. Mármint a valódi célját.
Gazdaságilag a földközi tenger térsége fellendült. Az oda-vissza fuvarozás, és kereskedelem búsás haszonnal járt. A pápai hatalom is megerősödött, és az új tartományokból adó is csurrant-cseppent. De a kereszteseknek nagy árat kellett ezért fizetnie. A megújuló bizánci, és arab támadások kivéreztették az állományt. Utánpótlásba ugyan nem volt hiány, de az újonnan érkező lovagok „átképzése” és fegyelemhez szoktatása miatt állandósult a rájuk nehezedő nyomás. Tény az, hogy fanatikus kitartásuk minden csodálatot megérdemel, de az is tény, hogy a csaták alatti és utáni irgalmat nem ismerő kegyetlenkedéseik nem a lovagi szellemhez méltóak.
  A keresztes állam virágzásának gátat vetettek a belső konfliktusok is. A nemes lovag urak önfejűsége és fegyelmezetlensége sokszor dezertáláshoz vezetett. A nekik nem tetsző parancsot nem hajtották végre, vagy saját elképzeléseik szerint cselekedtek.
  A hadakkal jött, paraszti sorból kikerült keresztesek sem találták meg a számításukat. Ők minden vagyonukat feláldozták az útra, és a felszerelésre, s most két választásuk volt: itt is az urak földjét túrhatják, vagy gyalogosként szolgálnak életük végéig.
  Itt ejtsünk szót a fegyveres erőkről. A keresztes haderők szárazföldi csapatai páncélos és könnyű lovasokból, gyalogosokból, utászokból, ostromspecialistákból és ellátó egységekből álltak. Magvát a páncélos lovasság alkotta. A harcmodor ehhez igazodott. A döntő csapást a lovagság rohamától várták el. Ők sodronyinget, sisakot, pajzsot viseltek. Fehér köpenyt hordtak, a rendjük megkülönböztető jelzéseivel ellátva. Lándzsa és kard volt a fegyverük. Hazájukban több felszerelést használtak, de a tengeri szállítás miatt meg kellett elégedniük egyetlen lóval, a három helyett, ezért csak a harci ménjükkel rendelkeztek. Málhás és utazó lovat nem vittek.
  A könnyű lovasságot a moszlim seregektől vették át. Ugyanis itt bebizonyosodott a lovagok számára, hogy a mindent eldöntő páncélos roham, mindössze egyszeri lehetőség. Ha nem sikerül maradéktalanul végrehajtani az ellenséges seregtest szétzúzását, akkor nincs mód újra felfejlődni egy másik rohamhoz. A kifulladt nehézlovassági támadást elszigetelt egyéni küzdelem követi. Ez Európában működött, de a közel keleten nem. Itt nem volt ismert a lovagias egyénileg vívott párbaj a csatamezőn. Ezért szükség volt a gyalogosok hathatós támogatása mellett a könnyűlovassági manőverekre is. A lovasok helyi keresztény és moszlim lakosságból kerültek ki. Íj és lándzsa volt a fegyverük.

                                                     
  Számszerűen a gyalogosok voltak a legerősebbek. Feladatuk a menet biztosítása, a tábor vagy vár védelme és szükség szerint a lovagok támogatása a harctéren. Nagy számban szolgáltak helyi lakosok köztük.
  A kedvezőtlen katonai helyzet miatt jelentős szerep jutott az erődítéseknek. Mivel hiány volt katonából, lovakból és természetes határvonalakból, ezt egy biztonságos várrendszerrel igyekeztek pótolni. Francia és bizánci mintára épültek az erősségek: középen erős torony, a külső falon pedig toronyrendszer.  Ezek inkább támaszpontok voltak, egy inváziónak nem tudtak ellenállni. A várak és tornyok laza láncolatát jelző berendezésekkel látták el. Volt köztünk igen impozáns is. Karekban mintegy 2000 katona fért el, és akár kétévnyi ostromra is berendezkedhetett. Martgat-ban öt évet bírtak volna ki.
  És most nézzünk néhány számadatot is, bár mint tudjuk a középkoriak hajlamosak voltak a „hasra ütésre”, ha nem inkább a tudatos túlzásokra. A harmadik keresztes háborúra 12-15 000 főnyi sereg gyűlt össze. Ebből kb. 3000 volt a lovag. Oroszlánszívű Richárd 15000 embert, ebből 1700 lovagot gyűjtött össze Palesztinában.  
  Lebbentsük fel a fátylat egy szívbemarkoló eseményről is. 1212-ben valami átkozott fanatikus (csak remélni tudom, hogy valóban elvakultságból és nem elvetemült nyereségvágyból) kitalálta, hogy gyermekeket és serdülőket toboroz, és Palesztinába küldi őket a Szent Sír békés felszabadítására. (!) Sok ezer gyermek gyűlt össze. Egyedül II.Fülöp ismerte fel ennek az értelmetlenségét, és a francia gyerekeket visszatartotta. A többiek eljutottak a kikötőkig. Hogy aztán onnan hova? Mert Palesztinába kérdéses, hogy megérkeztek-e. S ha megérkeztek is, mi várt rájuk? Halál, erőszak és prostitúció és rabszolgaság. A Földközi-tenger ügyes kereskedői viszont tovább gazdagodtak. Borítsuk vissza a fátylat erre az epizódra.

                                 
    Az egyházi lovagrendek a keresztes háborúk „termékei”. Befolyásuk és gazdagságuk, és katonai ütőképességük miatt ők voltak a közel-keleti frank uralom pillérei. A legismertebb három rend a Johanniták, a Templomosok és a Német Lovagrend.
  A johanniták rendje egy jeruzsálemi ispotályból indult ki. Védőszentjüknek Keresztelő Jánost választották. A  beteg zarándokok ápolására fogtak össze. Az első keresztes háború után mind nagyobb befolyásra tettek szert és lovagrenddé alakultak. Fogadalmuk kiterjedt a betegek ápolására, a szűzies tisztaságra, a szegénységre és az engedelmességre. A szabályzatban nem volt szó arról, hogy a harcokban részt kellene venniük, csupán a zarándokok általános oltalmazását értelmezték úgy, hogy végül a fegyveres harc magától értetődő lett. A johanniták igen magas harcértéke az engedelmességi és szegénységi fogadalomból fakadt. Jelképük a nyolcsarkú fehér kereszt volt, vörös alapon. A központjuk a jeruzsálemi nagy ispotály volt. A betegeket ellenszolgáltatás nélkül gondozták. A kórház befogadóképessége 2000 ágy volt! Az ápoltak külön öltözéket kaptak, és külön osztályok voltak. A kor páratlan intézménye volt.

                                                          
A templomosok 1118-ban Balduin királytól kaptak helyiségeket, abban a palotában, amelyben az egykori jeruzsálemi zsidó szentély helyén állt. Innen a nevük. Ez már kizárólag katonai rend volt. Eredetileg a Szentföldre érkező zarándokokat volt hivatva védeni. Ebből kiindulva kibővítették működésüket, és harcoltak minden hitetlennel. Az ő jelvényük a vörös kereszt volt, fehér köpenyen. A szabályzatuk, szokásaik titkosak voltak. Csak néhány beavatott ismerte maradéktalanul. A feltétlen engedelmesség elit alkulattá kovácsolta a rend tagjait. (A muhi csatában, IV. Béla oldalán is harcolt egy különítményük. Egy tapodtat sem hátráltak, mindannyiuk csontja ott porlad ma is.) A templomosok gazdasági hatalommal is rendelkeztek. A zarándokok védelme nem csak a kísérgetésükben merült ki.    Pénzügyi szolgáltatást is nyújtottak. Az Európából induló utazók, kereskedők pénzüket váltó ellenében elhelyezték náluk indulás előtt, majd megérkezve egy helyi rendházban kiváltották. Így nem kellett a veszélyes úton, rejtegetve szállítaniuk. Később fejedelmi kölcsönöket is kihelyeztek megszorult uralkodókhoz. Érdekes, hogy pénzügyi hatalmuk, és gazdagságuk lett éppen a vesztük. Szerte a kontinensen úgy éltek, mint állam az államban. Saját királyság megalapításán ügyködtek, amikor Franciaországban Szép Fülöp egyetlen éjszaka alatt valamennyiüket lefogatta. Nagymesterüket  Jacques de Molay-t máglyára küldte, és a vagyonukat elkobozta.

                                                 

  A Német lovagrend fő tevékenységi területe Európa volt, noha nagymestere 1271-ig Akkó közelében székelt. Jelképük a fekete kereszt volt. Ez a lovagrend kecsegtetőbbnek látta, ha Kelet-Európában vívja meg hadjáratát. Először Erdélyben próbáltak szerencsét. De mivel nem jártak sikerrel a kunok ellen, (amin nem csodálkozunk) II. Endre királyunk kizsuppolta őket. Ezután északabbra próbálkoztak, itt már sikerrel. A pruzok (poroszok) leigázása után a Baltikumban terjeszkedtek. A német lovagrend állama 1346-ban a legkiterjedtebb. A németes alapossággal megalkotott rendszernek mégis meg kellett buknia. Hitetlenek ellen vállalt harcot ott, ahol keresztény környezet létezett. Sem a vidéki nemességgel, sem a városokkal nem tudta normalizálni a helyzetét. A porosz rendek Lengyelországgal szövetkezve Tannenbergnél (1410) súlyos vereséget mértek rájuk. Később 1466-ban a nagymester kénytelen volt a lengyel királyt hűbérurának elismerni.   

  Nézzük most, nekünk magyaroknak milyen szerep jutott a keresztes hadjáratokban! Bizony volt egy királyunk, ki igencsak serénykedett a Szentföldön. II. Andrást, és lovagjait nem felejtik a közel-kelet lakói. 1217-ben keltek útra. Betszaidánál megverték az egyiptomi szultán seregét. Harcoltak a Jordán völgyében, a Tábor-hegyet sikertelenül ostromolták és a Kinneret-tó környékén is jelentősebb ütközetekben vettek részt. Az első támadást Betszaidánál  II.András maga vezette, majd a parancsnokságot fiára, Dénesre bízva ereklyegyűjtő körútra indult, s különböző potentátoknál vendégeskedett. A mohamedánokat meglepte a hasonló felfogásban harcoló magyarok jelenléte. Az Ajjúbida uralkodó állítólag több okból is elkerülte a döntő ütközetet. A hadjárat során többször előfordult, hogy az összkeresztény hadak legnagyobb megrökönyödésére a magyar vezérek a csata megállítására adtak utasítást, mivel a velük szemben álló muzulmán csapatok /török-türk-kurd/ harcosaiban testvérnépeket láttak. Figyelemre méltó a sajátságosan nemes magyar felfogás: a testvériség magasabb szintű értékelése a vallási háború kimenetelénél.  

  Dióhéjba ennyi fér a keresztesekről. Számoljunk a végén: mi volt a haszna a hadjáratoknak? 1291-ben véget ért a háború. Töménytelen vér és könny folyt el. A fő célkitűzést a keresztény egyház nem érte el. Nem hogy terjeszkedni nem tudott, hanem a „zarándoklat” éppen felgyorsította a pápaság politikai hanyatlását, és kétségtelenné tette a világuralmi törekvéseinek meghiúsulását. Mindemellett tény, hogy a kúria pénzügyi helyzetét hosszú időre stabilizálta.   A meghódított területeket nem tudták a lovagrendek megtartani. A lovagok vagy visszaszállingóztak hazájukba, vagy családot alapítva elvegyültek a helyi népek között.
  Két nyertese volt a kalandnak, akik szép gyarapodást könyvelhettek el. Kereskedő és fuvaros tevékenységi körük kiaknázásával Velence és Genova szédítő gazdasági fellendülést élt át azokban az időkben.
  Százhúsz év öldöklése nem sokat hozott a konyhára. Az arab világ tudományai és termékei e nélkül is átkerültek Európába.      

Szerző: Katona Zoltán