Tűzfegyverek a középkorban

 

   Először Kínában találták fel a puskaport és már a X. században alkalmazták harcászati feladatokra, bár még csak a robbanás hangja és látványa okozott bizonyos stratégiai nyomást az ellenfélre. Kénből, faszénből és salétromból keverték ki. Hogy milyen arányban? Hisz azt minden gyermek tudja, aki olvasta az „Egri Csillagokat”…
   Európában is elkészültek az első keverékek a XIII. század elejére, és azonnal a hadviselés szolgálatába állították. Bocsássuk ezt meg nekik, mert másra nagyon nem is tudták volna használni. A bányászatban még nem létezett a megfelelő kitermelési technológia. Majd csak 1548-ban használják ipari célra a feketelőport. Addig várfalakat robbantgatnak és ágyúkat tömnek vele. De vegyük csak sorra!
  

                                                     

  Roger Bacon angol polihisztor, tudós 1250-es években leírja a feketelőpor összetételét. Ez a recept robban ugyan, de puskaporként nem lehet használni. Többek között salétrom tisztításával is foglakozott, és valószínűleg a különböző anyagok keverésével, vegyítésével bukkant a robbanóanyag helyes összetételére. A keverék elemei könnyen hozzáférhetőek, és egy alkimista szerzetes cellájában kötelező anyagok. Ezért nem feltétlenül kell keletről származtatni a lőport, hiszen annyira egyszerű, mint a tűzgyújtás kovával és acéllal. Feltalálhatták a középkoriak egymástól függetlenül is, mint annyi minden mást. Érdekes viszont, hogy Bacon szándékosan kerülte a találmánya széleskörű propagálását. Talán, mint szentéletű fráter, megsejtette a lőpor emberiségre veszélyes voltát, és lelkiismereti okból titokban tartotta a felfedezést? Nem tudni.
  Mindenesetre tudós kortársainak nem voltak fenntartásaik. Különböző keverékeket dolgoztak ki, melyek az 1320-as években már tűzfegyverekbe kerültek. Az ágyú első ábrázolása 1326-ból származik. Fennmaradt korabeli leírás szerint 1333-ban III. Edward angol király már lőporraktárakat építtet és ágyúkat javíttat.

                                      
  Az első tűzfegyverek közé tartozott a szakállas puska, ami ugyan még nem kézifegyver, de még nem is ágyú. Ez a fegyver egy erős vascső, melyen alul egy kampó (szakáll) volt kiképezve. Hátsó része, a csőfar zárt volt. A csőbe elölről lőport szórtak, ezt lefojtották, erre helyezték az ólomgolyót, amit szintén lefojtottak.
  A kezdetleges tűzfegyverekből eleinte csak nyílvesszőket és kőgolyóbisokat lőttek ki. Ezek még veszélyesebbek  voltak az elsütőjükre, mint a megcélzottra. A kezdetleges öntvények könnyen széthasadtak, és a túlhevülés is gondot okozott. A fekete lőpor füstje nem csak zavaró volt a célzásnál, hanem igen mérgező is. A tüzérek szakálla, haja kihullott, ami heveny mérgezésre enged következtetni. Az újratöltés előtt hűteni kellett a csöveket, ami a korabeli ütegek hatékonyságát nagymértékben csökkentette a jól bevált, pontos katapultokkal és parittyákkal szemben. De lassan a technológiák fejlődésével egyre pontosabbak, biztonságosabbak lettek az ágyúk. Nehézkes mozgatásuk miatt, először ostromoknál használták a nagy kaliberű fegyvereket. A várépítők szögletes, háromszög alakú bástyákkal válaszoltak a kihívásra. Ezek a kör alapúval ellentétben elvezették a golyót, így kivédték annak energiáját.

                                                    
  Magyarországon Nagy Lajos kezdte használni a tüzérséget. Van adat ágyúhasználatra Zára 1346-os ostrománál, Raguzából 1358-tól. A nápolyi hadjáratban San Lorenzo 1378-as ostrománál kővetőgépeken kívül bombardák (mozsarak) is szerepelnek.
   Mátyás királynak volt egy hatalmas, Elefánt nevű ágyúja.
   Brit ágyúkat a százéves háborúban használtak elsőként. A Crécy mellett vívott csatában tűntek fel 1346-ban.


                                                                             

A török Konstantinápoly bevételéhez használta fel a történelem első szuperágyúit a „Bazilikákat”. Az ágyúcső anyaga bronz volt, űrmérete 762 mm, hossza 5,2 m, tömege 18  tonna. Kilencven napig lövették velük Konstantinápoly várfalait bazaltkövekkel, míg 1453. május 29-ére betörték azt. Ezeket a monstrumokat melegített olajjal hűtötték. Legtöbbször a helyszínen öntötték a mérnökök, mint például az Albán Kruja fellegvárának ostromakor. (Hiába, mert Szkander béggel így sem bírtak.)
  A legkorábbi ágyúfajták a mozsarak voltak, melyeket a 14-15. században kovácsolt vasdongákból állítottak össze. Széles tűznyílású és rövid csövű, meredek röppályával tüzelő, nagy repeszhatású ágyúk voltak, melyeket főleg a gyalogság és az erősen védett célpontok ellen használtak, kis távolságra.
  A tarackból kő vagy tűzgolyókat lőttek ki és a vársáncon és a bástyán állították fel. Másik neve a húfnica, ami csehül tömegest, csoportost jelent, ami arra utal, hogy egy csomó követ lőttek ki egyszerre vagy azt is jelentheti, hogy zárt hadrend ellen vetették be, mint seregbontót. Ezeket hadi szekereken a husziták, Hunyadi és Mátyás király is alkalmazták.

                                                    


  A kézi lőfegyverekben is használni kezdték a lőport. A „kézi ágyú”, ahogy a puska ősét nevezték, a közelharcban úgy-ahogy hatásos volt, de inkább csak várvédelemre. A katona maga mérte ki a lőpor mennyiségét, amiért két egyforma töltés ritka lehetett. Ezért a robbanás feszítőereje is így-úgy változott, ami a röppályát befolyásolta. A golyók sem voltak egyformák, hiszen a golyóöntő szettek minősége sem volt állandó. Huzagolás nem volt, tehát az oldalirányú kitérések is kiszámíthatatlanok voltak. A fojtás begyömöszölése is mindig másként sikerült. Csatában csapnivaló jószág volt, mert elsütése után, a kis lőtávolság, a pontatlanság és az újratöltés ideje miatt már csak buzogányként használhatták, de inkább eldobták és a jó öreg kardért nyúltak.
  Természetesen az emberi elme nem hagyhatta, hogy egy ilyen „nagyszerű” találmány kezdeti hitványsága miatt kárba vesszen. Ám sok évszázad kellett, hogy igazán használhatóvá váljon a kézi lőfegyver, bármilyen kényelmes és biztonságosabb távolról, fedezékből lövöldözni egymásra. Addig maradtak a bátor férfiak, akik szemtől szembe álltak ki, egy szál pengével a kézben.
  A középkor végére irgalmatlan erejű és pontos fegyverekké váltak az ágyúk, a lovagkornak végképp leáldozott a csillaga.
    
  Katona Zoltán          

Ugrás a kódex elejére