Zsoldosok
Az 1347-48-as nagy európai pestisjárvány lefolyása után a társadalom minden területén emberhiány alakult ki. A kontinens népességének harmada nyomorultul elpusztult. A lovagságot sem kímélte a dögvész, ezért mindinkább előtérbe került a fizetett katonaság. A járvány előtt sem volt ismeretlen a zsoldosság intézménye, hiszen számtalan birtok nélküli, vagyontalan lovag fizetségért és zsákmányért harcolt valamely nagyúr oldalán, mit sem törődve a lovagi eszményekkel. A csatlósok, fegyvernökök is megszabott díjazás ellenében mentek csatába. Ám az emberiség legnagyobb katasztrófáját követő gazdasági válság létrehozta e réteg egy új, még elvtelenebb, még agresszívabb formáját: a szabadcsapatokat. Francia hon, s azon belül a 100 éves háború volt a bölcsőjük és szempillantás alatt Európa terheivé váltak. Hiába adtak ki parancsot az uralkodók a feloszlatásukra, az egyház hiába átkozta ki sorban a bandákat, semmi foganatja nem volt. Egyetlen erő semmisíthette volna meg őket: a központi hatalom állandó hadserege. De ilyen még tervben sem létezett akkor.
A franciáknál écorcheurs (embernyúzók) vagy routiers (útonállók), Itáliában condottieri (szegődött) néven emlegették őket. A társadalom minden osztálya képviseltette magát közöttük: a kegyvesztett nemes lovagtól kezdve a kiugrott szerzetesig, a bujdosó parasztfelkelőtől a írástudó deákig. Amikor nem álltak szerződésben akkor fosztogatásból és sarcból tengették mindennapjaikat. Ha egy bukott lovag kikiáltotta magát kapitánynak és sikerült néhány száz,vagy akár két- háromezer embert maga köré vennie, hosszú évekig biztosította a megélhetését. Vállalkozóban pedig nem akadt hiány! A háborúkban részt vettek miért mentek volna vissza elnéptelenedett otthonaikba újra feltörni a Fekete-halál sötét évei alatt elgazosodott ugart, mikor a zsákmányolás sokkal könnyebb kenyérkereset? Társult hozzájuk még kovács, borbély, tímár, szabó és nótárius azaz törvénytudó ügyvéd. Magukkal vitték a prostituáltak tömegét és saját feleségeiket is! Rendszeres jövedelmük az appatis, a támadást megváltó sarc volt. Az éjt nappallá téve bekerítették a várost, és deákjuk megírta a felszólítást. Ment minden mint a karikacsapás, hiszen ha a várost bevenni nem is tudták volna, - bár arra is akadt sok példa - akkor is komoly károkat okoztak a környéken és a kereskedelemben. Ezért hát inkább fizettek a megzsaroltak. Ha volt miből! Firenze könnyedén kiutalta az összeget, de Elzászban a nép gyűlölete állta útjukat, amikor Strasbourgban egy hídon nem engedtek át egy kompániát, s végül a császári seregnek kellett felvonulnia ellenük. Avignon-t is körülvette egy ilyen had, feloldozásért esengtek a pápánál és csak úgy mellékesen kétszázezer frankot is kértek! Szemérmetlen népség…
Meddő próbálkozás volt az egyház részéről, hogy kapva a magyarok kérésén, odaküldje keresztes hadjáratként a török ellen a bandákat. Még a pénzt is előteremtették, csak tűnjenek el! De maradtak: minek mennénk olyan messzire háborúzni? – kérdezték a condottierik.
A zsoldos azonban nem sokáig volt „munka” nélkül. Harcértéke ugyanis messze túlszárnyalta a fegyelmezetlen, gőgös és önfejű lovagságét. Ha leszerződött és jól, pontosan volt fizetve elkötelezetten szolgált mindhalálig. Ebben a német, cseh és magyar katonák jártak az élen. Hannes Baumgarten hírhedt és kegyetlen német-magyar csapata ezerkétszáz lándzsást, hatszáz brigantit és háromszáz íjászt számlált. Toldi és Hunyadi is zsoldos volt Itáliában, hogy csak a legismertebb neveket említsem. Nem csak királyok, hercegek hanem bárki, aki fizetőképes volt felfogadhatta az alakulatokat. Tulajdonképpen bármire: a szomszédot megostromolni, elkísérni a megbízót egy távoli helyre vagy őrségnek valamelyik várába. Néhány tucat tapasztalt fickó hetekig, sőt hónapokig képes volt egy ostromlott várat megvédeni!
Miért is voltak annyira ütőképesek? A zsoldos seregek több kisebb kompániából álltak össze. Ezek a kompániák már a hosszú együtt töltött évek alatt vezetőt választottak maguknak, (ez kiváltképp ingatag és veszélyes foglalkozás volt!) akik a seregbe való leszerződéskor továbbra is parancsnokoltak az embereiknek. Ez egy fontos momentum, hiszen már fellelhető a modern katonaságra jellemző tagozódás! Tulajdonképpen ezek már létszámtól függően szakaszok, századok, sőt ezredek voltak! A lovagsággal ellentétben képesek végrehajtani összehangolt hadmozdulatokat úgy, hogy nem kell minden harcosnak külön elmagyarázni a dolgát. Tehát készülhet haditerv, ami eddig nem volt jellemző a korszakban, mert csupán arra korlátozódott, hogy miképpen álljanak fel a csatamezőn az alakulatok.
Fontos, hogy az alkapitányok (nevezzük őket így) irányítása alatt tervszerű visszavonulásra és újrarendeződésre is képes a zsoldos sereg. A lovagok harcmodoruk miatt egy sikertelen roham után vagy meghaltak vagy fogságba estek, esetleg megfutamodtak, mert nem voltak képesek újra támadó alakzatba állni. Jellemző a francia Csillag Rendje gyászos esete, amikor megfogadták, hogy 600 méternél távolabb nem hagyják el a csatateret. Be is kerítették szerencsétleneket az angol poleaxos (csatakalapácsos) zsoldos gyalogosok(!) és mindannyian ott hagyták a fogukat, vagy fogságba kerültek.
A franciáknak 1375 októberében sikerült ideig-óráig eltávolítani a garázdálkodó szabadcsapatokat. A Habsburgokra küldték őket, Elzász és három svájci kantonon keresztül a Rajnáig. A hírhedt „gügler háború” néven vált ismerté ez a hadjárat. A hideg ellen kámzsaszerű, földig érő kapucnis köpönyeget viseltek. A szembetűnő hosszú, hegyes csuklyát németül gügl-nek nevezték, s ez ragadt át a hadjáratra. Iszonyú pusztítással vonultak végig a tartományokon, annak ellenére, hogy a kapitányok igyekeztek rendet tartani és megakadályozni a fosztogatást. Naponta akasztották a rajtakapott embereiket, de a kizárólag ököljogból értő zsoldosokat ez sem hatotta meg. A hadjárat végül kifulladt, mert az ellenség kitért és a Rajnán nem tudtak, vagy nem akartak átkelni, valamint a svájciak sajátos harcmodorukkal és bátorságukkal megtizedelték csapataikat. Ezt írják a krónikások, de a kudarc oka valójában az utánpótlás hiánya lehetett. A középkori hadvezetés nem a szervezett utánpótlásra hanem az elfoglalt vidék kifosztására hagyatkozott. A téli időszakban a felperzselt tartományok nem voltak képesek eltartani a több tízezer fős sereget. A tartományok bosszúszomjas népével maga körül, a demoralizált zsoldos had visszafordulásra kényszerült.
Ám nyugodjunk meg, szegény martalócaink nem maradtak megbízó nélkül! 1376-ban XI.Gergely pápa fogadta fel a leggonoszabb zsoldos bandát, a bretonokat. Az előzőleg kiátkozott kompánia Lombardiára csapott le, a bíbornok által megáldott és megszentelt fegyvereivel… s ez így ment aztán évszázadokon át.
De nem kell messzi tájakra kalandoznunk példákért, hiszen itt van Mátyás királyunk páratlan zsoldos hada! A nagy király állandó, jól fizetett és korszerűen felszerelt, egész évben táborban tartott és gyakorlatoztatott serege sikert sikerre halmozva rettentette el a szomszédos hatalmakat, hogy lábukat magyar földre tegyék. Hamisítatlan zsoldosok voltak. Amíg fizették őket, a halálba mentek Mátyásért és az országáért, de amint a király elhunyt, fizetetlenség miatt több részre szakadtak és dúlni kezdték az addig vérükkel oltalmazott földet. Kemény dió volt az öreg Kinizsinek leverni és szétugrasztani a harcedzett brigádokat. Ott talált rá a halál a vén lovagra, valahol a déli végeken, miután leverte Mátyás híres, szép zsoldosseregét.