Kereskedelmi forradalom a középkorban

 

A 13. század folyamán olyan változások mentek végbe a kereskedelem területén a középkori Európában, melyek a modern gazdaság, illetve gazdasági folyamatok alapjait teremtették meg. Ilyen változások figyelhetőek meg a helyi, területi, kontinentális (Európa) és interkontinentális (Európa és Afrika, illetve Ázsia közötti) kereskedelemben.

Ám ezek a hatások nem jelentkeztek minden régióban, míg egyes útvonalakon és területi egységeken az áruforgalom terén és azokhoz kapcsolódó ügyletekben radikális változások következtek be, melyek a megnövekedett kereskedelmi volumennel szorosan összekapcsolódtak, addig Európa más régióit e forradalom csak kevéssé és áttételesen érintette, és annak újításai csak később jelentkeztek. Ezeknek a változásoknak a fő mozgatórugói elsősorban a jelentős népességgyarapodás, illetve a rendelkezésre álló pénzmennyiség növekedése voltak.

Míg az előbbi egyrészt a termelés növekedését lehetővé tevő erőforrás, másrészt a fogyasztói bázis növekedését segíti elő, az utóbbi a fizetőképes kereslet növekedésének szempontjából fontos.

A 13. századi kereskedelmi forradalom

A forradalmi újítások forrásai az észak- és közép-itáliai kereskedővárosok, és az itt tevékenykedő kereskedők között keresendőek. A legfontosabb újítások a bankügyletek, a kereskedelmi biztosítások, a kereskedelmi társaságok, illetve a könyvelés területén jelentek meg. A forradalom motorjainak számító legjelentősebb városok közé tartozott Genova, Velence és Milánó északon, Firenze, Pisa és Siena a középolasz régióban. Majd innen terjedt el az Alpok túloldalán a délnémet területekre illetve az ezekkel a városokkal szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápoló egyéb európai területekre.

A 13. században megnövekedő pénzmennyiség alapjául elsősorban a földbérlet rendszerének átalakulása tette lehetővé. A földesurak az eddig nagyrészt terményben kisebb részt pénzben szedett bérleti díjat igyekeztek immár kizárólag pénzben megkapni bérlőiktől. Ez magával vonzotta a luxuscikkek iránti kereslet megnövekedését, mely igencsak megnövelte a kereskedelem volumenét. Amikor pedig a kereskedelem mennyisége elért egy kritikus mértéket, már nem csak mennyiségi, hanem minőségi változás is megjelent a kereskedelemben. Így először az itáliai kereskedők megpróbálták egyre több árut szállítani, de amint az áruforgalom elérte a kritikus pontot, szükségessé vált a szakosodás.

Munkamegosztás a kereskedők között

Miután a kereskedelem immár nagy méreteket öltött, folyamatossá és egységessé vált, így szükségessé vált a kereskedők közötti munkamegosztás. Így alakulhatott ki az addig homogén kereskedői osztályból a helyben élő, export-import vállalkozások lebonyolításában tevékenykedő kereskedő, az áruszállításokban résztvevő tengeri, illetve szárazföldi szállító és a kereskedelmi ügynökök, akik Európa illetve az Európán kívüli világ különböző részein letelepedve elöljáróik utasításait követve intézték adásvételi ügyleteiket. Ez a hármas megosztás leghamarabb Észak-Itáliában, illetve az azt Levantéval összekötő kereskedelmi útvonal mentén alakult ki.

Jelentős kereskedői kolóniával büszkélkedhetett Akkó, Alexandria illetve Konstantinápoly. A városokon belül az idegen kereskedelmi ügynökök gyakran elkülönült városnegyedekben éltek, az iszlám területeken ezt funduknak nevezték, melyeket teljesen elkerítettek, s itt nemcsak szállásaikat rendezték be a kereskedők, hanem raktárakat, kápolnákat, olykor külön a keresztények által használható fürdőházakat is létesítettek.

Kereskedőtársaságok kialakulása

A 13. századi változásokat megelőzően a kereskedők jellemzően egy-egy utazás időtartamára hoztak létre társulásokat. A század során végbe ment változások hatására azonban megjelentek, majd teret nyertek a több évig fennmaradó társaságok, sőt gyakran változatlan feltételek mellett újra és újra megújították őket.

Nézzük hogyan is működött egy ilyen Társaság:

Alapításkor a részvénytulajdonosok egy adott alaptőkét (corpo) fektettek be, melyet később a tulajdonosok, az alkalmazottak, ritkán kívülállók is növelhettek. Az ilyen denari fuori delcorpo meghatározott kamatláb mellett jövedelmezett (mint a mai járadékkötvény). A társaságok részvényeit jórészt családtagok birtokolták, ám a társaság vezetése általában nem a családtagok kezében volt. Mikor letelt a szerződésben meghatározott időtartam, az alaptőkét és a felgyülemlett nyereséget kiosztották a részvénytulajdonosok között, akik legtöbbször azonnal lekötötték pénzüket egy újonnan alakuló társaságban.

Könyvelés

Mind a homogén kereskedői osztály tagozódása, mind a társaságok, illetve leány és társvállalatok megjelenésével megnőtt a jelentősége annak, hogy a kereskedők, kereskedő társaságok pontos információkkal lássák el befektetőiket, partnereiket. Ekkor vált nélkülözhetetlen elemmé a könyvvitel, mely a 12. században is létezett ugyan, de akkor még igen csak gyermekcipőben járt. Az új évszázad kihívásának megfelelően immár minden nagyobb vállalkozásnak több, különböző funkcióval bíró számlakönyve volt. E század újítása szintén a kettős könyvvitel, mely majdnem változatlan formában van jelen a mai gazdasági életben.

Biztosítás

A kereskedők feladatok szerinti elkülönülésének következő vívmánya a biztosítások rendszerének kialakulása, mivel a hosszú úton, míg az otthon maradt kereskedőktől a külföldi megbízottaikig, alkalmazottaikig elért az áru, annak biztosításáról gondoskodni kellett. Az otthon maradt kereskedők pedig nem szerették volna egy személyben vállalni a szállítással járó kockázatot.

Ennek a kockázatmegosztásnak a kezdetleges módszere a biztosítási kölcsön volt. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a szállítmányozó az általa szállított áru értékének megfelelő, vagy esetleg annak egy részét fedező kölcsönt adott a kereskedőnek, s ezt a biztosított, ha a kiszállítás meghiúsult, megtarthatta. Ha sikeresen leszállította az árut, akkor visszakapta ezt az összeget megtoldva a kockázat vállalásért járó összeggel (per nolo erischico). A mai értelemben vett biztosítás az 1300-as években alakult ki.

Példa egy ilyen „modern” biztosításra 1350-ből:

Leonardo Cattaneo, egy Palermóban tevékenykedő genovai kereskedő hitelesített szerződés formájában biztosítást kötött egy hajórakomány Szicíliából Tuniszba szállítandó búzára. A 300 forintot érő szállítmányra pro qua securitate 54 forint biztosítási díjat vett át, super omni risicum, periculim et fortunam dei maris et genium, emellett ígéretet tett, hogy ha a hajórakományt károsodás éri, 300 forintot, illetve a károsodás mértékétől függően arányosított összeget fizet ki a kárról szóló hírek megérkeztét követő egy hónapon belül.

Nemzetközi bankügyletek

A kereskedők egymás közötti, illetve szállítóikkal és ügyfeleikkel szemben mutatott kölcsönös bizalom növekedése a kereskedelem rendszeressé válását segítette elő. Ez a bizalom volt az alapja olyan mai pénzügyi instrumentumok, mint a váltó kialakulásának. A váltó, mint fizetőeszköz elfogadása a kereskedelem szereplői között lehetővé tette, hogy sem a potenciális vásárlóknak, sem a kereskedőknek nem kellett magukkal vinniük nagyobb mennyiségű, és könnyen eltulajdonítható nemesfémet. Ehelyett az otthon maradó kereskedők váltók útján pénzt tudtak utalni ügynökeiknek és fordítva. A váltó jelentősége a század folyamán olyan mértékben megnőtt, hogy a 14. század közepére számos nyugat-európai város kereskedelmi tartozásait váltókkal egyenlítette ki.

A váltókkal való fizetést lehetővé tevő kereskedelmi bankügyletek hálózata Észak-Itáliában, azon belül Toscanában összpontosult. E hálózat nyugaton egészen Lisszabonig, észak felé egészen Londonig, illetve Bruges-ig, délen pedig Palermóig behálózta Európát. Ezzel szemben Európa más régióival és az Európán kívüli kereskedelemben még évszázadokig a nemesfém alapú fizetési forgalmat kellett használni.

Helyi bankügyletek

Párhuzamosan a „nemzetközi” bankügyletek megjelenésével, a lokális, azaz helyi bankügyletek is fejlődésnek indultak. Ennek oka, hogy a jelentősebb kereskedővárosokban tevékenykedő pénzváltók tevékenységi körüket kibővítve pénzbetétek kezelésével, majd a betétek tulajdonosainak utasításait követő számlák közötti utalások végrehajtásával, ami a bankok kialakulásához vezetett. A számlák közötti utalást azt tette lehetővé, hogy a bankok a város más bankjainál vezettek számlát, s így egy összefonódó bankrendszer alapjait teremtették meg. Ezt követően már csak egy lépés volt az írásbeli, az ügyfél és bankja közötti utasítás, vagyis a csekk létrejötte. Ennek hatása megegyezik a váltóéval, azaz a tényleges nemesfém forgalmat csökkentette. A helyi bankügyletek kialakulásával párhuzamosan a betétesek védelme is kialakult a középkori jogrendszerben, bár ez mára hál’ Istennek, vagy sajnos, kinek-kinek nézete szerint átalakult.

A 13. század végére Velencében például aki bankügyletekkel akart foglalkozni annak biztosítékkal kellet rendelkeznie fizetőképtelenség esetére. Barcelonában ha fizetésképtelenné vált egy bankár az 1300-as években az többé nem foglakozhatott bankügylettel s egy éven belül kárpótolnia kellet egykori betéteseit, vagy fejét vették.

A 13. század során végbemenő változások a kereskedelemben, mint láthatjuk nem csupán a mai értelemben vett modern gazdaság alapjait teremtették meg, hanem sok esetben olyan újításokat hoztak melyek a mai napig változatlan formában, vagy alig változva maradtak meg, illetve olyan társadalmi változásokat indítottak útnak, melyek a városi polgárság megerősödéséhez, s ezen keresztül az egész feudális rendszer átalakulásához nyújtottak táptalajt.

Szerző: Bartos Gergely

 

Források:

Peter Spufford: Hatalom és Haszon. Kereskedők a középkori Európában

Scolar Kiadó 2007

Miskolczy István: A középkori kereskedelem története

Attraktor kiadó 2008