Középkori ünnepek, avagy tényleg sötét volt a középkor?
A középkorban több mint kilencven ünnepnapot tartottak egy évben. A munkaszüneti napok közös jellemzője volt, hogy vidám szórakozással töltötték. Tévedés azt hinni, hogy a "sötét középkorban" az emberek mindig komor hangulatban voltak és a túlvilági félelem árnyékolta be napjaikat. A középkor humorral átszőtt, eleven hangulata, szabadszájú tréfái nyomot hagytak a verses elbeszélésekben, népi bohózatokban, komédiákban.
A középkorban úgy találták, hogy a földi élet csak egy átmenet az örökélet felé: érdemes vidámnak lenni, nem szabad reménytelennek lenni.
A vasárnap, a szombat délután, az ünnepnapok előestéje a szórakozást szolgálta. A céhmesterek a céhtagok munkáját a nap járásához igazították. A városi törvények általában tiltották, hogy a kézművesek gyertyafény mellett dolgozzanak, így az iparosoknak, de a földműveseknek is több szabad idejük volt télen.
A középkorban szívesen játszottak, szórakoztak télen: az időnek egészen más volt a jelentősége, mint manapság, sokkal "lassabban múlott", de ezt nem is tartották olyan fontosnak. Városokban volt egy-egy toronyóra, ami ráadásul kezdetben csak körülbelül mutatta az időt. Időmegjelölés volt a dél és a hajnal, amikor feljön a "vacsoracsillag". Ebéd után lepihent a kézműves, a mezőn dolgozó földműves.
Vallási ünnepek, céhünnepek, családi ünnepek, királyi (állami) ünnepek követték egymást, melyek gyakran több napig is eltartottak. A karácsonyt december végétől vízkeresztig (12 napig) ünnepelték, a karnevál egy hétig, a húsvét is egy hétig tartott. Ünnepeik voltak: Bolondok ünnepe, Szamár ünnepe, keresztjáró napok, nyári Szent János nap (Szentivánéji), téli Szent János nap, két Szent Márton nap, Szent Szűz megtisztulásának ünnepe, Szent Kereszt fölmagasztalásának napja, Szent Dénes nap, Gyümölcsoltó Boldogasszony stb. Ha a király bevonult egy városba, ha keresztelőt, eljegyzést, házasságkötést ünnepelt a királyi család - mindez jó alkalom volt népünnepélyek rendezésére, szórakozásra. Egy-egy főnemes életének hasonló eseményei a birtokán élő nép számára jelentett ünneplést, szórakozást. A céhek ünnepén mindenki igyekezett túltenni a másikon pompában, találékonyságban. A temetés is alkalmas volt a különböző mulatságok tartására - ami nem volt mindig a jó ízlés szülötte.
Az ünnepek jellegétől függött az ünnepek, felvonulások hangulata: az egyházi ünnepek alkalmával díszes körmenetet szerveztek, házak homlokzatát virággal díszítették, szőtteseket, szőnyegeket akasztottak ki, virágból, falombokból diadalkapukat készítettek és virágot szórtak a földre is.
A világi ünnepek közül kiemelkedően népszerűek voltak a színházi előadások, a színjátszók szinte mindenütt megfordultak. A 15. század előtti időszakban nem voltak rendszeresen föllépő hivatásos társulatok, a fél amatőr komédiások különböző társadalmi rétegekből kerültek ki: akadt közöttük kicsapott diák, kereskedő, nemes, rendjéből kilépett szerzetes, inas, mesterlegény. Dramatizált legendákat, misztériumjátékokat, bohózatokat, komédiákat adtak elő templomokban, vásárcsarnokokban, köztereken, üres csűrökben, vagy akár a mezőn. Néha fölléptek a városháza nyilvános termében is.
Misztériumjátékok esetében néha több napon át folyt az előadás, a szereplők napi 8-10 órát töltöttek a színpadon. Egy-egy passiójáték általában három napig tartott. A közönség nagy számban volt jelen: kacagtak, kiabáltak, a színjátszókat néha árokkal kellett elválasztani a közönségtől. A misztériumjátékok szereplői sokszor átöltöztek, sok jelmezt használtak: angyal, ördög, császár, szirén, vadállat, mesebeli szörny stb.
Népszerű volt a tánc: az emberek mindent megragadtak, hogy táncolhassanak. A vásár volt az egyik legjobb alkalom a szórakozásra: felléptek akrobaták, kötéltáncosok, vándormuzsikusok, állatszelídítők, dalnokok. A csúcson álltak a trubadúrok, akik a maguk szerezte dalaikat adták elő: verseket, hősi éneket, meséket. A trubadúrok a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból származtak: gazdagok, szegények, főurak, polgárok, férfiak, nők. A legműveltebbek közé tartoztak valamennyien. Dalaikkal kifejezték a kor érzéseit, vágyait, ostorozták hibáit. Nagy vásárok és ünnepségek nem is léteztek nélkülük. Étkezéseknél szükség volt zenére, dalnokokra: két fogás között ők szórakoztatták a társaságot. Hangszerük volt: hegedű, hárfa, fuvola, tilinkó, duda, mandola, régi fajta cimbalom, koboz, síp.
Az egyszerű dalnokok új műveket nem alkottak, tehetségesebbek dalait adták elő, kissé átdolgozva a maguk módján. Bálokon ők szolgáltatták a tánczenét, halottvirrasztáskor a Bibliából olvastak fel vigasztaló részeket. A lakomák résztvevőit lovagi történetekkel szórakoztatták.
Utoljára következtek az akrobaták, tűznyelők, kötéltáncosok, bohócok népes csoportja, a mai cirkuszosok elődei.
A zenészek a középkorban - és még hosszú ideig - gyakran maguk készítették hangszereiket: sípot, furulyát, fából kivájt sonkahegedűt. A pásztorok így jutottak hangszerhez olcsón. A szalmafedelű kunyhókban sem volt összejövetel zene nélkül, csakúgy, mint a főúri kastélyokban. Nagy becsben tartották azt, ki másoknál jobban tudott zenélni. A hosszú estéken együtt szórakoztak rokonok, szomszédok, barátok, és az énekszó mellett népszerűek voltak a szórejtvények, rímes feladványok, találós kérdések.
Az összejöveteleken a nők szőttek, fontak, hímeztek. A férfiak kosarat kötöttek, fát faragtak: közben mandulát, diót, mogyorót, édességet eszegettek, hozzá fűszeres bort kínáltak körbe.
A testmozgás, a sport sem volt ismeretlen. Szívesen és gyakran úsztak, nyilaztak, birkóztak, versenyt futottak, labdával, golyóval játszottak, bottal vívtak, a labdát rúgták, vagy botokkal terelgették.
A legnépszerűbb azonban a vadászat volt, a nemesség kedvenc időtöltése, de mások is szívesen űzték, attól függően, hogy miféle erdőterületről volt szó. Majdnem egész éven át lehetett vadászni, hiszen annyi volt az erdő, hogy nem fenyegette a vadakat a kihalás veszélye.
A parasztok hálóval, hurokkal, csapdával, veremmel fogták a vadakat. A vadászat fontos volt az élelemszerzés szempontjából, a bőrökből pedig ruházat és számos más használati eszköz készült.
Fontos időtöltés volt a halászat is, az étlapon ponty, lazac, sügér, pisztráng, angolna, orsóhal, garda, keszeg, tokhal szerepelt.
A középkori emberek szívesen és gyakran sétáltak réteken, mezőkön: szerették a természetet, hiszen a szabadban kerestek elfoglaltságot. Itt folytak a lovagi tornák, a folyamatos harci gyakorlás érdekében. Kialakultak a tornák részletes szabályai: kezdetben csoportokban csaptak össze, majd ezek lassan fölbomlottak, s végül két lovag állt ki egymással szemben.
A szerencsejátékot űző korcsmákat szívesen látogatták a "könnyűvérű lányok" is. A nyilvánosházak működését királyi és városi rendeletek szabályozták.
A középkori szórakozások közé tartozott a szellemi időtöltés, igaz ugyan, hogy a 10-15. század között nagyon kevesen tudtak írni, valamivel többen olvasni. A sokasodó iskolák városban, falun fokozódó mértékben tették hozzáférhetővé a könyveket: különösen népszerű volt a költészet. De szájhagyomány szerint terjedtek a mesék, verses elbeszélések, történelmi énekek.
A gyakran alaptalanul "sötétnek" nevezett középkor művészetében, kultúrájában, örömeiben, ünnepnapjainak tartásában egyáltalán nem volt sötét!
Forrás: torilecke.hu