Az oktatásról
A korabeli felfogás nem sokra becsülte a gyermekkort. A XII. századig még csak nem is ábrázoltak gyereket, csak később a reneszánszban jelennek meg a festményeken, de akkor is inkább kellékként, s nem egymagukban. Alighanem a magas gyermekhalandóságnak tudható be, hogy úgymond „fogyóeszközként” kezelték a kicsiket. A középkorban természetes állapot volt egy nőnél a viselősség. Családonként nyolc-tíz, vagy akár több csemete is nevelődött. A kisgyermekkor határát az öt-hatesztendős korban szabták meg, mikor a gyermek elhagyta anyját, dajkáját. A gyermekek élete hétéves korukban alapvetően megváltozott. Általában elküldték őket otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy valamely más házhoz tanulni. Ettől kezdve szinte felnőttként kezelték őket.
Alkimisták, asztrológusok
A középkor tudósainak nem volt könnyű dolguk. Akkoriban az élet minden szegletét átjárta a keresztény vallás dogmája, s egy új, a keresztény egyház világnézetével ellenkező, vagy csupán kismértékben eltérő tan komoly veszélyt hordozott magában. Annak ellenére is, hogy a gondolkodók az egyház berkein belül nevelkedtek ki. A kora középkori világ bizonytalansággal és túláradó érzelmekkel teli légkörében a gondolkodásra törekvők arra kényszerültek, hogy a világból való “kivonulást”, az elszigetelődést válasszák. Ezért eleinte a kolostorok, később az egyetemek képezték tudományokra az értelmiségi réteget. Az innen szerzett tudást alapul véve, kíváncsiságuktól hajtva merészkedtek az ingoványos talajra, és a természet rendje szerint óhatatlanul bele kellett botolniuk az emberiséget előrevezető felfedezések mérföldköveibe. Még ha sokszor nem is éppen azt a dolgot keresték, amit találtak…
Az írásbeliség
A mediavelisták legfontosabb forrása a korabeli, írásban megörökített és illusztrált szövegek óriási anyaga. A középkor történetének fejlődését rejtik magukban az írott lapok, úgy külalakban, mint tartalomban egyaránt. Hatalmas mennyiségű az írott történeti forrás, annak ellenére, hogy az európai középkorban jóval kevésbé éltek az írással, mint az ókorban. A feudalista önellátó uradalmi rendszer, viszonylag szűk helyen jelölte ki az egyén életterét, s evégett szinte minden ügyet személyesen lehetett intézni. Ezért sajnos kevés magánlevelezés maradt ránk, ami a hétköznapi élet feltárásához igen fontos információkat tartalmazna. No, de ne ezen búslakodjunk, hanem kutassuk a rendelkezésre álló, „hivatalos” anyagot! Abban is értékes tartalomra bukkanunk, ha szem előtt tartunk néhány fontos szabályt.
A középkori jog, a Budai Jogkönyv tükrében
A civilizációnak minden korban alappillére a társadalom viszonyainak a szabályozása. A társadalmi normák léte egyidős az emberi civilizációval. A középkor társadalomfejlődése is megkövetelte a normák betartását. A jogot, mint magatartás szabályzó eszközt a római jogalkotás hagyatékára alapozták. Kikényszerítése a központi hatalom feladata lett volna. Mint tudjuk a hatalom gyengekezű volt e tekintetben. Nem tartott fenn rendvédelmi, bűnüldözési szerveket. A bíráskodást a földtulajdonosokra, és a városok tanácsaira bízta, s azok fegyveresei működtek közre a jogi normák kikényszerítésében.
Európában az V. századtól kezdték az addigi szóbeli törvényeket írásba foglalni, ám ezek sokszor csupán rímekbe szedett feljegyzések voltak, mintsem valódi törvénykönyvek. Nekünk fennmaradt egy páratlan kincs, ami által pontos képet kaphatunk a középkori jogalkotáson túl a XV. század hétköznapjairól is.
A középkori orvoslás
E heti témánkat szenteljük a korabeli orvostudománynak, melynek alapjai a régmúlt ókorba nyúlnak vissza. Az ősi Mezopotámia és Róma területeiről előkerült tárgyi leletek, (sebészeti eszközök) a középkoritól semmiben, és a maitól nem nagymértékben különböznek. A módszerek, gyógymódok már annál inkább változatosak. A keleti sztyeppékről jött sámánok a vizelet vizsgálatát követően, a gyógyfőzeteket részesítették előnyben. Ehhez a placebo hatás fokozására, különféle szertartásokat párosítottak. A XII-XIII. században még számos képviselőjük tevékenykedett közép-és kelet Európában. Az inkvizíciók fennmaradt kihallgatási jegyzőkönyvei szerint, pénzt soha nem fogadtak el, és elképesztő sikerrel gyógyítottak!
A középkori beszélt nyelv
A múltban való kalandozásaink során, szebbnél szebb tárgyi leletekre találunk a múzeumok tárlóiban, a képeskönyvek lapjain és a világháló képei között. Tárgyak, melyek mára funkciójukat vesztve nem használatosak, vagy formailag és anyagilag átalakultak a mai kor igényeihez. Ám van egy ősi „eszköz” ami mindenkinek a birtokában van, és nem kell múzeumokban keresgélni. Ez egy immateriális eszköz: az anyanyelv.
Ki ne lenne kíváncsi, hogyan is beszélt Nagy Lajos királyunk mikor tollba mondta egy parancsát, vagy hogyan váltott szót a három Hunyadi? Vajon értenénk-e egy esti lakoma alatt elhangzottakat? Bele tudnánk-e folyni egy középkori beszélgetésbe?
A Corvinák
Mátyás 1476-ban kötött házasságot Beatrixszal, és ezt követően vált Buda, hamisítatlan reneszánsz udvarrá. Ekkor indult fejlődésnek a könyvtár állománya. A felvilágosult és intelligens Hunyadi Mátyás rajongott a könyvekért. Vagyonokat fordított kódexek beszerzésére szerte a világból, de elsősorban Itáliából. A könyvtár gyűjtötte az ókori klasszikusok filozófiai és természettudományos műveit latin, görög és héber nyelven. Későbbi korok egyházi művei és római szerzők irodalmi alkotásai is fellelhetők voltak itt.
A könyvek nagy része kézzel írott kódex volt. Fénykora idején vetekedett a Vatikáni könyvtár állományával, 2000-2500 kötetet őriztek, a királyi palota Dunára néző keleti oldalán, két boltíves teremben. A könyveket az akkor szokásos módon, polcokon, hátsó kötéstáblára fektetve tárolták, bársony függönnyel védve a portól és napfénytől. Az egyik terem közepén egy kerevet állott, amin a király olvasgatott.
Kereskedelmi forradalom a középkorban
A 13. század folyamán olyan változások mentek végbe a kereskedelem területén a középkori Európában, melyek a modern gazdaság, illetve gazdasági folyamatok alapjait teremtették meg. Ilyen változások figyelhetőek meg a helyi, területi, kontinentális (Európa) és interkontinentális (Európa és Afrika, illetve Ázsia közötti) kereskedelemben.
Ám ezek a hatások nem jelentkeztek minden régióban, míg egyes útvonalakon és területi egységeken az áruforgalom terén és azokhoz kapcsolódó ügyletekben radikális változások következtek be, melyek a megnövekedett kereskedelmi volumennel szorosan összekapcsolódtak, addig Európa más régióit e forradalom csak kevéssé és áttételesen érintette, és annak újításai csak később jelentkeztek. Ezeknek a változásoknak a fő mozgatórugói elsősorban a jelentős népességgyarapodás, illetve a rendelkezésre álló pénzmennyiség növekedése voltak.
Míg az előbbi egyrészt a termelés növekedését lehetővé tevő erőforrás, másrészt a fogyasztói bázis növekedését segíti elő, az utóbbi a fizetőképes kereslet növekedésének szempontjából fontos.
Technikai forradalom a középkorban
Amint szép sorban feltárulnak a források, olyképpen erősödik a történészek körében a felismerés, hogy forradalmi változások törtek maguknak utat ebben a valaha „sötétnek” vélt korban. Nem csak a feudális társadalmi rendszer köszönhető ennek az időszaknak, hanem Európa technikai világhegemóniájának gyökere is itt keresendő. Ha XI. századig jobbára kívülről jövő alkalmazásokat fogad is be, elkezdi saját technológiáját kialakítani és a XV. századtól azonban már egyértelműen belőle táplálkozik a többi földrész.
Ám mit kezdjünk egy „középkori ipari forradalom” eszméjével, amelynek sem keletkezéséhez, sem következményeihez nem fűződnek alapvető gazdasági vagy társadalmi változások? Talán csak egy átmeneti műszaki fejlődés történt, vagy máig ható eredmények is kimutathatók? Vizsgáljuk meg a kérdést!
Kb. 1000-1300-ig Európában egy kellemes, kiegyensúlyozottan csapadékos, a mainál 1C-fokkal magasabb átlaghőmérsékletű éghajlat kényeztette a flórát és faunát. Az időszak alatt 40-ről 73 millióra nőtt a lakosság. Ez - figyelembe véve a gyermekhalandóságot, az erőszak cselekményeket és a járványügyi helyzetet- igen szép teljesítménye a természetnek! De mi most nézzük a gazdasági vonzatait a demográfiai jelenségnek!