A középkori jog, a Budai Jogkönyv tükrében

  A civilizációnak minden korban alappillére a társadalom viszonyainak a szabályozása. A társadalmi normák léte egyidős az emberi civilizációval. A középkor társadalomfejlődése is megkövetelte a normák betartását. A jogot, mint magatartás szabályzó eszközt a római jogalkotás hagyatékára alapozták. Kikényszerítése a központi hatalom feladata lett volna. Mint tudjuk a hatalom gyengekezű volt e tekintetben. Nem tartott fenn rendvédelmi, bűnüldözési szerveket. A bíráskodást a földtulajdonosokra, és a városok tanácsaira bízta, s azok fegyveresei  működtek közre a jogi normák kikényszerítésében.         
  Európában az V. századtól kezdték az addigi szóbeli törvényeket írásba foglalni, ám ezek sokszor csupán rímekbe szedett feljegyzések voltak, mintsem valódi törvénykönyvek. Nekünk fennmaradt egy páratlan kincs, ami által pontos képet kaphatunk a középkori jogalkotáson túl a XV. század hétköznapjairól is.

                                 

  Lapozzuk bele a Budai Jogkönyvbe. Ez az 1405 és 1421 között, felnémet nyelven írott, szokásjogon alapuló gyűjtemény magánhasználatra készült. Valószínűleg  Siebenlinder János (1392–1439) budai bíró szerkesztette. Három példánya ismert, melyet Pozsonyban, Kassán és Budapesten őriznek.
 Első tíz fejezete Buda elöljáróinak megválasztásáról és annak erkölcsi kérdéseivel foglakozik.

  IV. Azokról az erényes személyekről, akik szükségképpen a község irányítói közé tartoznak

  Négyféle ember van, akik minden város díszei és irányítói. Ők azok, akik a község hasznát jóságosan és hűségesen megőrzik és táplálják. Először: a plébános, aki legyen eszes, jóságos és tanult, a hitetlenek miatt. Másodszor: a bíró és elöljáró, aki legyen ismert, bölcs és hatalmas, az engedetlenek miatt. Harmadszor: a jegyző, aki legyen hűséges, eszes és tájékozott, a csalók miatt. Negyedszer: a tanácsosok, akik legyenek egységesek és egy akaraton lévők, és ne legyenek elnézőek a megvesztegetőkkel szemben.

VI. A szolgalelkű, hűtlen és hitvány emberekről, akik semmiképpen se választhatók a közjó kormányzására

Azok nem választhatók a közjó irányítására, akik eltékozolják javaikat. És ha ezt nem tudván mégis megválasztattak volna, akkor le kell váltani őket. Mert minden egyes olyan végzésben vagy ítéletben, amelyben megsértik a kötelességet, szétzilálnak a maguk körében egy nyilvánvaló törvényt, éppen azt a kötelezettséget, hogy mindenki hűségesen tartsa meg a közjót, amit ők rombolnak le, és általában a tudatlanok fojtanak el.

 Mint látjuk ezek az eszmék jóval racionálisabbak, mint azt a középkori mentalitástól vártuk volna. A nyelvezete pedig meglepően letisztult és világos a kor terjengős, körmönfont írásaihoz képest.
 A bevezetőt 445 cikkely követi, amely a mű nagyobb része. Kitér mindhárom réteg, a főurak, a polgárok és a nincstelenek jogaira és kötelességére, amelyek kikényszerítésére a középkor szigorú szankcióit sorakoztatja fel.

                              
    66. A polgárjog elnyeréséről

Ha egy idegen Buda városába akar költözni, és ott polgárjogot szeretne nyerni, az csakis tisztességes, jó hírű és tulajdonnal bíró férfi lehet. Ha nincs ingatlana, akkor állítson kezeseket arra nézve, hogy a beköltözés évében és utána is mindig adózni fog, és a várossal tart jóban és rosszban.

Az elsődleges szempont mindig a város haszna és közösségének a védelme. Az alábbi szemelvényben is ez érvényesül:

72. Az idegen kereskedők jogairól és elszállásolásáról

Az idegen kereskedő Budára érkezésétől fogva ne a saját élelmét fogyassza, és ne is vásároljon élelmet magának a boltjában, kamrájában vagy a szobájában, hanem fogyasszon városi polgárnál, mint ahogyan ez a nyilvános fogadósnál történik.

   Ám vannak némi magyarázatra szoruló paragrafusok is:
 
 163. Azokról az asszonyokról, akik idő előtt szülnek gyereket

Ha egy asszony először megy férjhez, és gyereket szül, mielőtt eljött volna annak az ideje, és ha a gyerek él, kérdőjelezzék meg törvényes jogait, mert túl korán született. Ha egy asszony férje halála után szül gyereket a rendes időn túl, akkor vonják kétségbe a gyerek törvényes születését, mert túl későn született.

  Itt az öröklési rend szabályozása a cél, hiszen városi polgár a tulajdon alapján lehet valaki, és minél nagyobb vagyonnal rendelkezik, annál befolyásosabb. Itt egyértelmű, hogy a leszármazottak vérszerintiségével állít sorrendet az esetleges testvérek között. Tény, hogy a középkori Európában a városok súlyos demográfiai problémákkal voltak kénytelenek megküzdeni. A középkori európai − s így a magyar − város ugyanis nem volt képes reprodukálni népességét, természetes szaporodásról ezekben gyakorlatilag nem lehet beszélni. A legjellemzőbb tünet az alacsony gyerekszám volt, amely egyrészt az időben kitolt, késői családalapításnak volt köszönhető, másrészt pedig a kor rossz higiéniás és élelmezési viszonyainak, a városok zsúfoltságának és a járványoknak, amelyek összességében alacsony átlagéletkort és magas csecsemőhalandóságot eredményeztek.
  A fentiek mellett az öröklési szokások okolhatók leginkább a gyermekszám korlátozásáért. A középkori városokban a család tagjai a családi tulajdont ugyanis egyenlőrészben örökölték, ezért a polgárság célja a családi jószágok szétaprózódásának megakadályozása volt, arra törekedtek tehát, hogy a szóba jöhető örökösök száma ne legyen túl magas. Többek között 163. cikkely is ezért született meg.

 A jogkönyv jelentős része foglalkozik a rendszabályozással:

    180. A sókofákról, ha verekednek

Ha a sókofák szidalmazzák egymást, és szégyentelenül romlottak, akkor mindezért cipeljék büntetésül a civakodás tégláját. A panaszos, akinek a javára döntöttek az eljárás során, hajtsa és egy pálcával szurkálja a bűnöst. A téglát az elítélt cipelje a tanácsházától a Szent György-kápolnát megkerülve vissza a tanácsházához.

186. Az utcalányokról és hasonlókról

Az utcalányok szegény, elszomorított és csüggedt népség, védeni kell őket az erőszaktól és jogtalanságtól. E szegények és nyomorúságosak viseljenek a fejkendőjükön egy legalább tányérnyi nagyságú sárga foltot. És ha enélkül a jel nélkül találják őket, akkor a poroszlómester minden alkalommal hat pfenning bírságot szabjon ki rájuk.

 Nyilván könnyen felismerhetőek legyenek, hiszen kellemetlen volna egy polgárnőt vagy annak cselédjét leszólítani. Felvetődhet a kérdés: a megjelenésükben és viselkedésükben nem különböztek ezek a „ szegény, elszomorított” teremtések a többi városlakó nőtől?

Szemezgessünk tovább:

258. Az emberölés megítélésére:

Ítélet nélkül senki sem ölhet meg erőszakkal egy másikat, legyen az keresztény, pogány vagy zsidó, hiszen nem elegendő, ha valaki azt mondja, ez zsidó, eretnek vagy pogány, mert akkor gyilkosnak fogják tartani őt, és tette szerint ítélkeznek fölötte. Ha valakit gyilkossággal vádolnak, védekezzen, és valljon negyvennyolcad magával, és esküdjön huszonötöd magával. Elsőnek ő egyedül, és utána háromként a többiek, és ha ő vagy közülük valamelyik eltéveszti az esküszöveget, üssék le a vádlott fejét a káposztáspiacon
 
  Ugyan az antiszemitizmus és a rasszizmus fellelhető ebben a rendelkezésben, de mégis pozitív felhanggal egy szintre emeli a különböző faji és vallási csoportokat. A Pozsonyban található példány felindult szövegezésben szögezi le a zsidókkal szemben foganatosítandó eljárásokat. Ezért is érdekes a fenti budai 258-as bekezdés enyhülő állásfoglalása.     


331. A varázslónőkről a bűbájosokról vagy boszorkányokról

Aki mint ilyen válik hírhedtté, vagy ezen rajtakapják, első alkalommal rakják fel egy létrára, és viseljen fejé egy hegyes zsidósüveget, amelyen festett szent angyalok vannak, és ezzel forgolódjon. Így álljon kora reggeltől délig egy pénteki napon, amikor a község legtöbb tagja arra jár. Azután ha megesküszik, hogy ilyen eretnekséget többé nem követ el, engedjék szabadon, de mindezt írják be a városkönyvbe. És ha újra rajtakapják, akkor égessék meg mint az eretnekeket.

Ebben a paragrafusban világossá válik, hogy Könyves Kálmán királyunk (1074-1116) felvilágosultságát igazolni látszó kijelentése ("De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat"), miszerint "a strigákról (boszorkányokról) pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen", valójában csak a kereszténység megerősítését szolgálta, hiszen 320 évvel később még mindig létezik ide vonatkozó retorzió.  Valószínűleg királyunk csak a strigák, a pogány hitvilág szerinti csodatevőnők  létezését tagadta, mert ugyanebben a törvénykönyvben törvényt hozott a maleficák, a bűbájosok ellen: „A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe.”. Rakódik évszázad évszázadra, de a babonák és a hiedelmek olyan mélyen gyökereznek a lélekben, hogy még a középkor alkonyán is lobognak a máglyák.

  A büntetésnek egyenesen megtorlás és elrettentés jellege van. Pl. ha  a fiú kockázik, fütykösbottal elverik, és pellengérre állítják. Aki hamis kockával játszik, annak tenyerén a kockát átverik.
  Eleinte nem tettek különbséget a közérdeket sértő cselekmények és a magánembert sértő tett között. Minthogy az egész középkor magánérdeket ápolt, következett, hogy a sértett fél magánúton keresett elégtételt. Később fejlődés állt be a jogi felfogásban, amikor azt vallják: aki a rendet zavarja, az közjogi sérelmet visz végbe. Ezek az elvek valósulnak meg a Budai büntetőjogban is.
 Lapozzunk és keressünk példákat:  aki erőszakot tesz egy nőn, és a nő három napon belül panaszt tesz, azt megkötve vallatják, és az alapján ítélnek. Büntetése fővesztés a káposztás piacon.
 Szándékos ölés: kerékbetörés. Enyhébb a megítélése a veszekedés közbeni emberölésnek: csupán fővesztés.

 A fogva tartás általában csak az ítélet maghozataláig tartott. A fizikai büntetést alkalmazták, hiszen egyértelműen gazdaságosabb. A szabályozás szerint a „tisztes ügy” címén lefogottakat külön tartották a gonosztevőktől, és hetente egy napra szabadságra engedték őket. A „tisztes ügy” nem szándékos, vagy erős felindultságból elkövetett bűncselekményt jelentett. A börtönt a jogkönyv „igen rossz levegőjű” helyiségnek írja le. (Nem lehetett kellemes, ha már egy középkori városi ember is ezt mondja róla!)
 Létezett ügyvéd is, de ezt nem sokan tudták megfizetni. Az ő tevékenysége is szigorúan szabályozva volt.

                                                   

 Most idézet nélkül soroljunk fel néhány kereskedelmet, piacot érintő törvényt:
Fűszereket idegen kereskedő 10 fonton alul nem adhat el. 1 dénár jár a közvetítőnek. Borsból és gyömbérből 30 font a limit.
 A halnak frissnek kell lennie, az el nem adott, és a piacra visszahozott hal farkát le kell vágni. Csak a saját fogását árulhatja a halász. A mészárosok csak a hajnalban (kijelölt helyen, látók által felügyelve) levágott állatok húsát hozhatják fel.
 A darabolók mesterségéről nem tudunk semmit, csak a tartalomjegyzék említi őket. Talán valamilyen etalon segítségével porciózták a termékeket. Nem tudni. A hájvágók is rejtélyesek, mindenestre a háj mázsája után 1 dénár járt a közvetítőnek. Viasszal kereskedni közvetítő nélkül nem szabad.
 A szabályok megsértése általában az árú elkobzását vonta maga után.
Szabályozva van a pék termékek súlya és ára is. Ha rossz minőségű a kenyér, a péket „megmártás” várja. Ketrecben vízbe engedik párszor.
 A gabona árusok felesküdött személyek, gazdagnak szegénynek egyformán kötelesek mérni. (Hogy itt mire gondoljunk, nem tudom.)
 A kofák számát és helyét is szigorúan megszabták. Kilenc gyümölcsárus kofából hat német, három magyar lehet. A Nagy-Boldogasszony templomához közel eső sarokháznál árulhatnak. A főzelék árusok is hasonló arányban lehetnek jelen. És így tovább a sajtárus kofák, a csirkeárus kofák szépen rendezetten, kijelölt helyeken, pénteken és szombaton.
 Ha Budán idegen kereskedő vásárol, azt az országban nem adhatja el, ki kell vinnie külföldre. Ezzel a magyar kereskedőt védi a törvény, mert a külföldi esetleg olcsóbban adhatta volna el a terméket. Roppant érdekes!
Megtalálhatók az űr- a súly- és hosszmértékek lepecsételt etalonja a felügyelőknél.  

 A Budai Jogkönyv természetesen még számtalan rendelkezést és szabályt tárol, elénk vetítve a korabeli társadalom viszonyait. Páratlan mű, mind művelődéstörténeti, mind nyelvészeti tekintetben.


Szerző: Katona Zoltán
 



Ugrás a kódex elejére